Ebben a részben a munkahelyeimről és a munkáról írok. Írtam, hogy korán kezdtem az életem. 16 évesen egy gyárban helyezkedtem el, ahol összeszerelői munkát végeztem. Nem voltam túl fizetve, de abban az időben jónak számított. A munka nem volt nehéz, egy idő után már olvastam unalmamban. A mai világban már nem lehetne ilyet tenni. Miután megszületett a második lányom, már nem mentem vissza dolgozni. Kimaradt egy pár évem, a gyerekek miatt. Sikerült találnom egy kis üzemet ahol újra összeszerelői munkát végeztem. Jó volt a társaság, s legalább nem voltam otthon. Ott csak pár hónapot voltam. 2005- ben jelentkeztem egy nagy áruházba, ahová nyár végén fel is vettek. Áru feltöltőként dolgoztam a zöldség osztályon. Nagyon nehéz volt fizikálisan, nem egyszer sírva mentem haza, annyira fáradt voltam. A következő évben feljebb léptem, de ott is dolgoztam eleget, s a közvetlen főnököm ahol csak tudott ki is tolt velem. Átmentem a ruházati osztályra, ahol sokkal jobb lett a helyzetem. A főnököm kedves volt, és segítőkész. Sajnos a munkahely nem tolerálta az emberségét, így elég hamar lapátra tették, én léptem papíron a helyére. Osztályvezető lettem, félig hivatalosan. Nem is lett volna ezzel baj, ha a kereskedelmi igazgatónk el nem megy és helyébe nem egy nő jön, akinek az első percről nem voltam igazából szimpatikus. Az évek alatt több osztályom lett és több dolgozóm is, több felelősség. Az igazgatóm szerint túl emberséges voltam, és nem elég kemény. A munkanapom soha nem ért végett, otthon is dolgoztam és nem egy szabad napomat is benn töltöttem. Volt aki kedvelt, volt aki nem. A régiós vezető kedvelt, és ahol csak tudott segített nekem, nagyon rendes volt és elismerte a munkámat. Az jó volt a munkában, hogy eljártunk más áruházba ruhát pakolni és ilyenkor ki tudtam szakadni az otthoni környezetből. Volt egy csaj akivel mindig egy szobában aludtunk ilyenkor, kibeszéltük magunkat. Sok mindent köszönhetek ennek a munkának. Sokat tanultam és sokat szenvedtem is. Az otthoni légköröm biztos, hogy kihatott a munkámra is, és biztosan hibáztam is ez miatt. 2010-ben beteg lettem és 1 nap után felhívott az igazgatóm mikor megyek már dolgozni, s miután visszamentem 1 hetet adtak, hogy a lemaradt munkát behozzuk az osztállyal, mert amíg nem voltam nem sok mindent csináltak. Mert ha nem, akkor elgondolkodnak rajta, hogy alkalmas vagyok e a munkára. Úgy éreztem ennyi idő után és ennyi munka után, nem ezt érdemlem meg. Ezért 5,5 év után eljöttem onnan, de amilyen hülye vagyok átmentem egy kisebb áruházba. Ott sem jött össze minden, ezért az áruházi pályám 6,5 év után megszűnt. Megfogadtam, soha többé nem teszem be a lábam az áruházba, mint dolgozó. Elhelyezkedtem egy alapítványnál, ahol adomány gyűjtést kellett csinálni telefonon. Egy ideig ment is, de miután Pityu beteg lett, kihatott a munkámra és 2012 novemberében eljöttem, hogy tudjam őt ápolni. Miután elment tőlem, visszavettek februártól a munkahelyre. Egész szeptemberig csináltam, de éreztem ez már nem megy nekem. Túl sok elkeseredett embert hallgattam meg, s közben az én életem is romokban volt. Nem tudtam már azt a színvonalat hozni amit kértek. Szeptemberben elmentem egy gyárba, ahol tv-ket szereltek össze. A társaság jó volt, de csak 3 hónapot voltam ott, addig szólt a szerződésem, és nem volt biztos a jövőm. Nekem viszont biztos munka kellett, mert egyedül voltam. Magdika unszolására feljöttem Pestre lakni, hogy hátha jobb lesz az életem. Költözésem után 3 napra Pityu lánya bevitt az ő munkahelyére dolgozni. Beteg támogató programban vettünk részt, a gyógyszergyártó megbízásai alapján. Felhívtuk a betegeket és kommunikáltunk velük, tanácsot adtunk stb. Sajnos miután elment az ismerősöm, egy kicsit megváltozott a csoportvezető velem. Mindenbe belekötött, és ez miatt folyton hibáztam. Ebben az időben romlott meg a látásom is, ami elég stresszt okozott. Minden összejött. Tudtam,. hogy nem tudom rendesen elvégezni a munkám, de tudtam, hogy nem is ugrálhatok. Mégis léptem, és 2015 februárban beadtam a felmondásom. Sokat gondolkodtam, helyesen döntöttem? Nem biztos, nem tudom. Mert utána jött a fekete leves, nem találtam munkát. Csak is értékesítés területére akartak felvenni, én azt nem akartam. Régen elvégeztem egy virágkötői tanfolyamot, de nem tudok elhelyezkedni mert nincs gyakorlatom. Volt jogosítványom, autóra és targoncára is, de a szemem miatt azokat elvesztettem. Kitaláltuk elvégzek egy tanfolyamot, és pályát módosítok. Megterveztem a jövőmet. Leteszek egy vagyonőri tanfolyamot és elmegyek dolgozni. Mellette egy 7 hónapos tanfolyamot megcsinálok, amivel eltudok helyezkedni óvodába vagy iskolába. A vagyonőri meg lett, és dolgozok is a metrónál, napi 16 órában. De sajnos a tanfolyamot abba kellett hagynom, miután kiadtam Laci útját, nem tudom egyedül fizetni.
Nem adom fel az álmom, de nem tudom mikor tudom megvalósítani. Jelenleg az életemért dolgozom, hogy el tudjam tartani magam. Albérlet, rezsi, gyerektartás és ennem is kell. ezért több mint 270 órát kell dolgoznom, és nem fogok dőzsölni a megkeresett pénzemből. Nem ezt akartam csinálni, de a muszáj nagy úr. Nem vagyok büszke magamra, mert ez a munka nem nekem való. De csinálom, és összeszorított foggal ledolgozom a havi 270 órát, és megpróbálok mosolyogni is.
Sziasztok!!
