Az első kislányom

Sziasztok!!

Szeretnék kitérni a kislányom születésére, cseperedésére és arra, hogy rontottam el vele kapcsolatban sok mindent. Az elbeszélésemben Emma lesz a neve a kislányomnak. Emmát mindenki nagyon várta, még anyósomék is, hisz az első unokájuk volt. A babavárás elég simán lezajlott, havonta jártam terhesgondozásra, mindig más orvosnál. Az utolsó hetekben többször előfordult, hogy jósló fájásaim voltak, de csak vak lárma volt. A kiírt időpont előtt a jósló fájások miatt bementünk a kórházba, ez nem a szülés volt még. De mivel a kicsi farfekvéses volt, benn kellett maradnom, 1 héttel túlhordtam a babát.

A kórházi tartózkodásom alatt anyósomék voltak, akik látogattak. Hozták a madártejet és az őszibarackot, szinte mindennap. Az anyukám talán kétszer volt benn a 3 hét alatt. Miután az orvosok közölték, hogy ha nem lesz meg a baba másnap reggelig, elindítják a szülést. Emma úgy gondolta, inkább kibújik. Már este elindultak a fájások, és hajnal 3-kor megszületett 3600 gr és 53 centivel. Nagyon szép baba volt, kis törékeny.

A haza érkezésünk napján anyukám főzött, másnap anyósoméktól kaptunk ebédet. Pár hét múlva elköltöztünk anyósomék 2 szobás panellakásába. A kislánynak jó élete volt, nagyon szépen cseperedett. Nem azért mondom, mert az enyém, de a nagy kék szemeivel és a szöszi hajával olyan volt, mint egy kis hercegnő. Sajnos a kék szeme miatt elég sokszor kötőhártya gyulladása volt, ezért sokat hiányzott a bölcsödéből, majd az oviból is.

Azt hiszem, addig, amíg nem mentünk el az apjától, boldog gyerekkora volt, egészen 5 éves koráig. Aztán megismerkedtem a második férjemmel, s attól kezdve mondhatnám pokol lett az életem és a kislányomét is elrontottam. Most már tudom miért, de akkor nem fogtam fel mi történik. A második nem tudta elfogadni Emmát, és Emma sem őt. Valószínű azért, mert Emma a múltamra emlékeztette, arra, hogy már volt valakim. Ezért, Emma közellenség lett, egy háború alakult ki köztük. El lett könyvelve egy rossz,elkényeztetett gyereknek. Én pedig a békesség kedvéért nem álltam mindig a kislányom mellé. Emma akkor volt boldog, amikor a nagyszülőknél volt, mert akkor nem csak szidást kapott. Annyit azért elmondok a második férjemről, hogy nagyon nehézzé tette az életemet, s ezért nem voltam türelmes a kislányommal.

Szeretem Emmát és mindig is szeretni fogom. Az óvodai ballagásán lagzit adtak elő, ő volt a mennyasszony. Szép szőke hajával, tündéri mosolyával mindenkit elkápráztatott. 1996 őszén kezdte el az iskolát, az első napon nem mentem vele, mert előtte mentem haza a kórházból a második lányommal. Nem én kísértem el, hanem a második férjem.  Sajnos arra is lusta voltam, hogy mindennap elmenjek vele, ezért elég hamar elkezdett egyedül járni az iskolába. Nem tudom mennyire tettem tönkre az életét Emmának, de azt tudom, hogy nem voltam jó anya.

A testvérére úgy tekintett, mint az a személy, aki a születésével megakadályozta volna, hogy visszamenjek az apjához. Ezért nem tudta, nem tudja úgy szeretni, mint ahogy én szerettem volna. A második osztályt már egy másik faluban kezdte Emma, mert elköltöztünk a szüleimtől. Egy förtelmes házba, ahová még egyszer be nem tenném a lábam. 2 szobás volt, Emma a hátsó szobában aludt, mi hárman az elsőben. A szobák ajtói tömör fából készültek, üveg nem volt bennük. Évek teltek el, mire rádöbbentem mit okoztam Emmának. Az ajtót mindig rácsuktuk, mert a férjemnek ez volt kívánsága, s arra nem gondoltam min mehet keresztül, s mennyire félhet egyedül.  Nehéz életünk volt, nagyon sokszor mi ketten vagy hárman csak tejberizst, vagy bundáskenyeret ettünk, míg a második férjem a munkahelyén ebédelt. Amíg nem ért haza a munkából elvoltunk, de amint haza ért újra kezdődött a pokol. Emlékszem húsvétkor sütöttem sütit, de már csak pár darab volt. Szóltam egye meg valaki, a férjem kiakadt, hogy Emma mindent felfal, és neki nem marad semmi.

1998 nyarán Emma a szemembe mondta, hogy utál, s el akar költözni. Elkellett döntenem mit csinálok. Elengedem Emmát a jobb, nyugodtabb környezetbe, ahol mindent megkaphat, kivéve engem. Vagy ne engedjem el és erőszakkal tartsam magamnál a szegénységben és a pokolban. A férjem veszekedett velem, hogy ha nem velünk fog lakni, nem kapok gyerektartást. Azt hiszem ez volt az a mondat, ami elősegítette a döntésem.  Elengedtem, mert úgy éreztem akkor teszek jót Emmának. Sok szempontból biztos jobb lett neki, de én attól naptól kezdve nagyon nem voltam része az életének. Minden második hétvégét nálunk töltötte, de tudtam, hogy a férjem miatt nem érzi jól magát.

1999-ben újabb költözés történt, ami miatt még messzebb kerültem Emmától. 2000-ben született egy kisfiam is, és őt már szerette Emma. Mégis, nem egyszer azt mondta, hogy őt háttérbe szorítom, és nem ugyanazt kapja, mint a testvérei. Bizonyára így volt, de mindig megpróbáltam neki is ugyan annyit adni akár hazugságok, titkolózások árán is. Kemény csatákat vívtam a férjemmel, ezzel kapcsolatban. Amit soha nem fogok magamnak megbocsátani, hogy nem voltam erősebb, és eltökéltebb Emma érdekében. Nem engedett el a férjem Emma iskolai ünnepségeire,így az anyáknapját is nélkülem ünnepelte, amíg a többi anyuka ott ült, neki csak a mamája volt ott. Évzáró és évnyitó is nélkülem zajlott. Tudtam, hogy nem jó, amit teszek, azzal vigasztaltam magam, hogy nincs egyedül.

Én a férjem mellett nem tudtam volna megadni neki azt, amit egy normális anya. Volt, amikor az apukájára panaszkodott, s mondtam neki jöjjön hozzánk lakni. Azt felelte: anya te nem tudnád megvenni a 14 ezer forintos farmert.  Igaz, s meg is értettem. A ballagásán ott voltam, a szalagavatóján táncolt is velem, ami nagyon sokat jelentett nekem. Ahogy nőtt egyre ritkábban jött hozzánk, persze nem csodálkozom.

Az a baj, hogy a gyerekkora miatt nem tud megbízni senkiben teljesen, mert bármennyire is jó, hogy mindent megkapott, azért a mamáék sok mindent elvártak tőle. Még a mai napon is irányítják, s terelgetik. Ezért nem sok barátja van és elég zárkózott. Az apja nem foglalkozott vele, soha. Nem egyszer megkérdezte, miért pont az apjához kellett hozzá mennem. Az iskolában kitűnő tanuló volt, főiskolát végzett, s ezt mind magától, szülői segítség nélkül. Mára egy okos, intelligens felnőtt nő lett belőle, de tele van gátlásokkal, amit nehéz megszüntetni. Sajnos nem talál munkát, s ezért elég magányos, nem sok barátja van és elég zárkózott is. Ő egy nagyon szép, csinos lány, de nem tudja elhinni magáról. Nincs sok önbizalma, s ebben sajnos hasonlít rám.Amikor külön mentem a második férjemtől ő volt a legboldogabb. Megadatott, hogy az utóbbi években többet lehetek vele. Nem lakunk együtt, de sokat beszélünk és találkozunk. Amikor szükségem volt segítségre, jött és támogatott. Nem tudja elfelejteni, azokat a rossz dolgokat, amik történtek vele, amiket én okoztam, vagy nem akadályoztam meg.

Azt mondta megbocsájtott, sőt már azt is, én vagyok a legjobb barátnője.  Az utóbbi hónapokban egyre közelebb kerültünk egymáshoz, segítjük a másikat, amiben csak tudjuk. Elég sokszor csajos napot tartunk.

Ami megtörtént nem tudom semmissé tenni, nem tudom visszaforgatni az időt, hogy boldogabb gyerekkora legyen. De bármennyire is rossz voltam vele szemben, az biztos, hogy ő az én drága kislányom, aki már felnőtt és nagyon szeretem.

Szeretném, ha véleményt mondanátok erről a ruháról. Ezt kapta tőlem a szülinapjára, nagyon jól áll neki és ez volt az álom ruhája. A nagymama szerint nem szép ez a ruha és nem áll jól neki.

Legközelebb a második házasságomról írok.

Legyen szép napotok!!

Sziasztok!!