Az első házasságom-első rész

Sziasztok!!

Hoztam az első házasságom történetének az első részét. Kezdjünk is bele!

Kora tavasszal ismertem meg az első férjemet, az első gyermekem édesapját. 8 évvel volt idősebb nálam, s akkor zajlott a válása.  Apukám szertáros volt a helyi sportpályán, s Ő ott focizott. Miután még mindig hittem a hercegben, elhittem, hogy Ő az igazi. Anyukám 2 hónapnyi ismeretség után már összeköltöztetett minket, csupán azért, hogy neki ne kelljen már etetnie és ruháznia engem. Sőt, mivel együtt éltünk, az esküvőn törte a fejét. Kiskorúként csakis úgy engedélyezték az esküvőt, ha már útban van a baba. S abban a reményben, hogy 16 évesen már gyerekem lesz, ott hagytam az iskolát, s elmentem egy gyárba dolgozni. Utólag kiderült, simán kijártam volna.

Anyósom nem volt könnyű eset, nem igazán örült nekem.  Amikor először náluk jártam, az egész lakás az előző feleség képeivel volt kirakva. Apósom másként állt sok mindenhez, s  az évek alatt bebizonyította, nagyon sok mindent másként látott, mint anyósom. Tudom, hogy gyerek voltam, tudom, hogy felelőtlenség volt gyereket akarni az esküvő miatt. Most már tudom, de akkor másként éreztem és az, aki erőltette az egészet az anyukám volt.

Az ex férjem egyetlen gyerek, így nem hiszem, hogy el kell mesélnem milyen férfi. Elég sokat ivott, hazudott, kártyázott és a barátok is fontosabbak voltak nálam. Most az a kérdés merül fel, akkor miért mentem hozzá?  Adva van egy kisfalu, ahol szégyen volt, hogy vadházasságban éltünk. Azt a szégyent nem mertem vállalni, hogy egyedül maradjak. Az anyukám pedig tudott irányítani. Az ex-el dolgozni jártunk, kirándulni, sőt nyaralni is elmentünk, a vidámparkba flipperezni és ruhákra is tellett. Ezek a pozitívumok eltakarták a igazi problémát, ami a váláshoz vezetett.

Természetesen továbbra is ott voltak a negatívumok, az alkohol, kártya és a hazugság. Viszont sok olyan élményt szereztem, amit a férjem és persze a családja nélkül nem tudtam volna átélni. Ezt köszönöm neki és nekik, mert azóta nem jutottam el nyaralni és szórakozni. Az anyukája a maga módján lassan bele törődött, hogy az első menyét nem fogja visszakapni.

Valamilyen szinten boldog voltam, még ha nagyon sokszor is fel akartam adni. Anyukám értett ahhoz, hogy úgy érezzem, két tűz között vagyok. Mindenbe belekötött a párommal kapcsolatban.  Valószínű annak örült volna, ha nem lakunk velük, mert akkor több hely maradt volna nekik a lakásban. Semmi nem volt jó, amit csináltunk vagy mondtunk. Volt olyan pillanatom, amikor odajutottam, meg akarok halni. Ehelyett folytattam, de nyugtatót kellett szednem évekig.  Persze a két szülőnek a viszonya sem volt feszültségmentes, habár nyíltan nem volt háború, de nekünk-nekem nehéz volt mindenkinek megfelelni. Az én szüleim úgy gondolták nem elég gazdagok a rokonsághoz, s ezért lenézik őket. Nem lehet tudni a pontos igazságot, az biztos mi szegények voltunk, s tanulatlanok.

Miután sikerült a babaprogram, rövid időn belül megtartottuk a lagzit. 1989 februárjában volt az esküvőnk, s fehér ruhában álltam az anyakönyvezető elé, hála anyukámnak. Ezt az egyet megköszönöm! Anyósom nem igazán akarta, mert ő már csinált egy esküvőt a fiának, de azt nem vette figyelembe, hogy nekem az első volt. Viszont süteménnyel hozzájárult a lagzihoz, és ott voltak velünk. Minden meg volt adva a boldogsághoz.

A hónapok gyorsan teltek, s július elején már várható volt a kicsi lányunk születése. Ezzel az öröm teli eseménnyel újabb fejezet kezdődött a házasságomban.

A folytatás hamarosan következik.

Sziasztok!