Sziasztok!!
Nem tudom, hogy vezessem be
nektek ezt a fejezetet. A megtalált "boldogságról", a betegségről és
a halálról írok.
Miután eljöttem a férjemtől,
albérletbe költöztem, a főbérlő Magdika, egy jó szívű asszony, és ott volt a
fia. Nem volt szimpatikus, rossz passzban volt, cigizett, láttam iszik, és
egyébként sem volt jó képű. Padlón voltam, Magdika nyújtott segítő kezet, azóta
a fogadott anyukám. Az albérletem egy lakrész volt az ő házuk mögött, nem volt
nagy, de nekem elég, s a gyerekek is elfértek benne. Magdika próbált kirángatni
a depressziómból, sokszor kicsalogatott a hintaágyra, beszélgessünk, de nem
igazán tudtam feloldódni. Az évek alatt begubóztam, nem tudtam beszélgetni,
kinyílni másoknak. A fiát Pityunak hívták, nem tudnám másként nevezni. Pityunak
nem voltam szimpatikus, betolakodtam az életükbe, de az anyukája miatt
beleegyezett, hogy ott lakjam.
Lassan, pár hét alatt jutottam
oda, hogy beszélgessek Magdikával és a párjával, de Pityut kerültem. Főleg azután, hogy észrevettem, hogy másként néz
rám, egyszer megjegyzést is tett, hogy én mindig csinos vagyok. Emmának még
mondtam is, hogy ezzel az emberrel nem tudnék kimenni az utcára. Egyébként is
volt elég bajom, nem akartam vele is foglalkozni, de Magdika egy kerítőnő volt.
Minden áron azt akarta, hogy legalább beszélgessek a fiával, a körülményeket is
megteremtette. Majdnem két hónapja laktam ott, amikor először beszélgettem
vele, de akkor elég hosszan. Ültem a hintaágyban, ő a széken és hallgatta az
életem, néha kérdezett és véleményezett, nagyon jó hallgatóság volt. Nekem arra
volt szükségem, hogy kibeszéljem a fájdalmam, ő meg ott volt. Onnantól kezdve,
egyre többször kiültem közéjük, Magdika ilyenkor mindig ott hagyott minket.
Egyik nap megjegyeztem, hogy ma
van házassági évfordulóm, Pityu így reagált: ha az én feleségem lennél egy
utánfutó rózsával jönnék érted, hogy gyere vissza hozzám. Nagyon jól esett,
főleg mert nem ismertük egymást, mert amit el is meséltünk magunkról, kevés
volt. Elég sokat sírtam, néha csak úgy
rám tört, minden ok nélkül. Egyszer kinn ültünk négyen és beszélgettünk, aztán
rám tört a bőgés, mert eszembe jutott, hogy mennyire egyedül vagyok. Biztos nem
tűntem normálisnak. Pityu elkezdett célozgatni, hogy mi lenne, ha adnék neki
egy esélyt, hogy nem minden férfi olyan, mint a férjem volt. Féltem, mert annyi
fájdalom volt bennem, hogy nem tudtam elengedni magam.
Egyik ilyen beszélgetés után alig
aludtam, mert ő járt az eszembe, s még sms-t is írtam neki, miért pont én
kellenék neki, hisz nem érek én olyan sokat. Válaszolt, pedig nem tudott sms-t
írni, azt írta, hogy egy második esélyt mindenki megérdemel az élettől. Másnap
a munkám miatt egy másik városba kellett mennem, és az út vége előtt defektet
kaptam, soha nem volt még. Ott álltam a pusztában, és Pityut hívtam, hogy
segítsen. Szó nélkül elindult, pedig azt se tudta merre induljon, de eljött és
kicserélte a kereket, de az se volt jó, így inkább hazáig kísért. Amikor eljött
segíteni, annyira kivoltam idegileg, s annyira szerettem volna, ha átölel,
szükségem lett volna arra, hogy valaki átöleljen. Haza mentünk, és a nap
hátralévő részében beszélgettünk, egészen addig, amíg nem mentem el a
gyerekeket meglátogatni. Mielőtt elindultam, nagyon fűzte a fejem, s még jobban
hasson rám, megcsókolt. Elindultam a gyerekekhez, s rájöttem, nincs veszíteni
valóm, ha neki én kellek, akkor miért ellenkezem? Írtam neki, hogy ok, és
onnantól kezdve meg tapasztaltam, milyen is az, amikor szeretnek.
Az nap estétől, együtt voltunk,
majdnem minden napot, kivéve, amikor kórházban volt. Milyen érzés volt szeretve
lenni?
Mit is írjak ide... Amikor az
ember úgy érzi, nem akar a másiktól egy percet sem távol tölteni, amikor
beleremeg, ha meghallja a hangját. Amikor sietsz haza a másikhoz, mert tudod
vár rád, s amikor vele vagy, mindenről el tudsz feledkezni. Érzed, hogy a másik
mindent megadna neked, csak annyit kér cserébe, te is szeresd. 39 évesen kaptam
meg az élettől, hogy átéljem ezt az érzést, úgy éreztem a fellegekben járok. De
a valóság elég hamar utolért, s megmutatta, nekem nem jár ez, nekem a boldogság
luxus.
A gyerekek nehezen fogadták el,
de az biztos, hogy az apjuk miatt is volt. A körülményektől függetlenül, boldog
voltam. Pityu el tudta velem hitetni én is értékes ember vagyok, szép,
kívánatos és neki a legfontosabb, rám várt eddig. Amikor reggel az ágyba hozta
a kávém, sőt volt olyan is, hogy a reggelit. Életemben először főzött rám egy
férfi, mert el kellett utaznom, s amikor visszajöttem, ott várt a
buszmegállóba. Melyik nő nem szeretné ezt a férfit? Túl volt egy házasságon,
ami elég rosszul végződött, ő is megsérült, ahogy én is. A gyerekei lassan
fogadtak el, (három lánya van), de ez, az apjukat nem érdekelte, boldog volt
velem, s Magdika nagyon örült nekünk. Nem mondom azt, hogy minden
zökkenőmentesen zajlott, és nem voltak összezördülések, de az egymás iránt
érzett szeretet, nem engedte, hogy haragudjunk egymásra.
Ez a felhőtlen boldogság nem
sokáig tartott, decemberben már kiderült, nincs valami rendben a szexualitás
terén, cukorbeteg volt, s ez miatt nem ment minden simán. Kapott gyógyszert, de
az időzített együttlétek sok problémát okoztak, s ezért kb. 5-6 hónappal a
kapcsolatunk kezdetétől fogva megszűnt kettőnk között a szex. 2011 elején
kórházba ment kivizsgálás céljából, attól kezdve naponta ötször kellett megszúrnia
magát. 1 hétig volt kórházban, az idő alatt én végig bőgtem minden napot,
annyira hiányzott. A kórházban letette a cigit, s megfogadta nem iszik többet,
mert mindent meg akart tenni azért, hogy velem sokáig boldog legyen. A
cukorbetegségén kívül szívproblémai is voltak, hamar elfáradt, bevizesedett és
fulladt.
Nyáron egy apró seb keletkezett a
lábán, kiderült orbánca van, kórházba került. Először a mi városunkba volt,
majd elvitték messzebbre, mindennap benn voltam nála, nem tudtam egy napot sem
kibírni nélküle. Miután haza engedték, továbbra is kötözni kellett a lábát, én
csináltam, hosszú heteken keresztül, akár éjszaka is. Történt egyszer, hogy
reggel levettük a kötést egy ér megpattant lábába, nyomókötést kellett
csinálnom, mentő, majd összevarrták neki, onnantól kezdve hetente kétszer
kijárt egy nővér, s segített kötözni.
Szívének 42% működött, ezért vizesedett be állandóan, magas volt a
vérnyomása, túlsúlyos volt, cukorbeteg. Nem tudott járni a lába miatt, a szíve
miatt, alig mozdultunk ki, de mégis bíztam abban, hogy ez átmeneti állapot.
Tévedtem...
Fel lehetne tenni a kérést, miért
maradtam vele, hisz tudhattam volna, sok jóra nem számíthatok. Mégis... Amikor a másiktól, csak azt hallod, érzed, hogy te a vagy a
mindene, hogy te egy angyal vagy, minden pillanatban érzed a ragaszkodást, nem
szabad elmenni, mert a biztonságot kapod meg.
Maradtam, s nagyon nehéz
időszakon mentem keresztül, de örülök, hogy végig vele maradtam.
Sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése