Kezdet

Sziasztok!!

Szeretnék egy kicsit most visszatérni a gyerekkoromhoz s a szüleimhez. Elmesélni honnan indultam, s milyen körülmények között nőttem fel.

1971-ben születtem, akkoriban a szüleim egy tanyán laktak, a testvéremmel, aki 10 évvel volt idősebb volt. Annyit tudok, nem várt gyerek voltam, előttem volt még egy fiú, aki sajnos nem született meg. Anyukám 6 hónapos terhes volt, amikor megtudta, hogy útban vagyok. Koraszülött voltam, nagyon kis súllyal születtem. 3 éves koromban költöztünk vissza a nagymamám házába, egy pest megyei kis faluba. A házunk akkoriban még csak 1 szoba- konyhás volt, s nagymamámnak is ekkora lakrésze volt, elég nagy kerttel, fúrt kúttal. Idővel a folyosót beépítették, így már 2 szobás volt a mi részünk. A szüleim kétkezi munkások voltak, anyukám 6, apukám 8 osztályt végzett. A bátyámmal nagyon jó volt a kapcsolatom, annak ellenére, hogy az utunk elég hamar elágazott. Nem jártam oviba, helyette a nagymamám vigyázott rám. Az iskolába nem igazán szerettek, mert abban az időben az számított, kinek mi a szülei foglalkozása, és hol dolgozik.

Egy pár szó a szüleimről.

Anyukám soha nem tudott szeretni igazán, soha nem éreztem, fontos vagyok a számára. Inkább azt, hogy púp vagyok a hátán, ahogy a testvérem is. A bátyám alig töltötte be a 18 évet, keresett neki egy feleséget, hogy minél hamarabb elmenjen tőlünk. Felnőttként arra jutottam, hogy felépített magának egy álomvilágot, és a gyerekei nem fértek ebbe bele. Még a saját anyját sem tudta szeretni, pedig elég sok mindent megtett érte. Amíg a szüleim dolgoztak, a nagymamám főzött ránk, és rám is vigyázott. Anyu beteges volt, cukorbeteg, magas vérnyomás és szívbeteg is. Nem vigyázott magára, dohányzott, néha még ivott is. Nem sok mindent tudott főzni, s sütni sem. Az unokáit szerette, főleg Emmát, ő érte kiállt, ha kellett. Amikor szükségem lett volna rá inkább elfordult tőlem. Talán egy valakit szeretett, az apukámat. 53 éves korában hunyt el, mert hiába utalta be az orvos a kórházba, nem ment be, s otthon halt meg apu karjaiban.

Apukám, más volt. Vele mindent meg tudtam beszélni, volt hozzám türelme, és éreztette velem, hogy szeret. Magával vitt mindenhová, s hagyta, hogy segítsek neki. Igazi apa volt, de az anyukám orránál fogva vezette. Apu sokat ivott, ezt el kell mondanom, de nem részegre itta magát, de napi szinten ivott. Miért, azt nem lehet tudni, biztos, hogy az anyu is tehet róla. Nem szállt szembe soha anyuval, így mindent úgy, csinált, hogy anyunak jó legyen. Anyu halála után 3 évvel, ő is elment anyu után. Nem tudott nélküle élni, s feladta.

A bátyámmal szerettük egymást, talán pont azért, mert otthon nem sok szeretetett kaptunk. Az élete romokban hevert, ő is ivott, és nem találta a helyét a világban, a párjait sem jól választotta meg. Nógrád megyében lakott, ahol nagy a szegénység és a munkanélküliség, s ez őt is utolérte. 4 éve alkoholos állapotban öngyilkos lett, nem töltötte be az 50 évet.

A nagymamám, egy csodálatos ember volt, tele szeretettel és önfeláldozással. Sokat dolgozott és mindent megtett a családjáért. Szeretnék ráhasonlítani, mert ő jó ember volt. Még 79 évesen is a kertet kapálta, és nyulakat tenyésztett, pedig majdnem 30 évet egyedül élt le a férje nélkül. Sajnos megbetegedett, és az anyukám halála előtt 2 évvel elment.

Sorban mindenkit elveszítettem, 29 évesen már csak a bátyám élt, de ő is elment, így egyedül vagyok, s hontalan.

Visszatérve hozzám, a tanulásban nem kaptam segítséget, magamra voltam utalva. Nem voltam kitűnő tanuló, talán szorgalmas sem. Jártam egy csomó szakkörbe, sportversenyekre és elsősegélyversenyekre is. Az osztályban ki voltam közösítve a szüleim szegénysége miatt, a házunkban nem volt fürdőszoba, még folyóvíz sem. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem hívtak el a szülinapi bulikba engem. (Felnőtt koromban jártam ki a gimnáziumot, elég jól sikerült). A szomszédban voltak barátaim, akikkel az utcán játszottunk, de főleg hétvégén. Nagyon sokat voltam egyedül, a padláson énekeltem, vagy az apu által épített faházban babáztam. Utáltam a húsvéti ünnepeket, mert hiába öltöztem ki, soha nem jött egy locsolkodó sem. A szüleimtől annyit kaptam, hogy az év végi kirándulásokra el tudtam menni, sőt nyolcadik osztály végén még Németországba is kijutottam. Ezért hálás vagyok, mert ezek az emlékek teszik jobbá a gyerekkoromat. Új ruhát nem igazán kaptam, mindig valaki levetett ruháit hordtam. Amikor elkezdtem a szakmunkásképzőt, kinyílt a világ előttem. Ápolónőnek tanultam, és élveztem minden percét, elég jól ment a latin, valószínű, hogy sikerült volna elvégeznem az iskolát. De az élet és az anyám keresztülhúzta a jövőmet.

Megfogadtam magamnak, soha nem akarok az anyukámra hasonlítani. Soha nem akarok az ő szintjére lesüllyedni, mert ahol ő élt, az egy sivár kietlen világ volt.

S talán pont ezért is van egy hibám, olyasmit szeretnék, amit nagyon nehéz megkapni. Szeretném, ha valaki önzetlenül szeretne, és én is viszont szerethetném, s nem érdekel a pénz, mert nekem fontosabb az, hogy én legyek valakinek a legfontosabb a világon.

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Sziasztok!