A második házasságom- harmadik rész

Sziasztok!!

Meghoztam az újabb fejezet az életemből.

Miután kijelentettem, hogy válni szeretnék, István megőrült. Azon kívül, hogy mindennek elmondott, üvöltött és csapkodott. Az anyukáját felhívta, aki csak annyit mondott: kisfiam, mondtam, hogy ne vedd el azt a k..., rakd ki az utcára. Nem hallgatott rá, helyette elkezdte összeszedni a saját holmiját, mintha el akarna menni. Ment a gyerekeknek sírni, hogy az anyjuk ki akarja rakni őt az utcára. Körbe telefonálta a rokonait, és panaszkodott. Akkor eljutott oda, hogy megüssön, de nem tette meg. Azt nagyon megtanulta, hogy csak az Ő álláspontját hallja meg mindenki. Minden nap az ordításról szólt, s nem a megígért változásról.

Eltudtam menni dolgozni, talán ez mentett meg a diliháztól. Két műszakos rendben dolgozott, így szerencsére ritkábban találkoztam vele, ezek után már nem raktam ki a ruháit. Sajnos a sok veszekedés miatt, a gyerekekkel türelmetlen voltam, abban az időszakban. A gyerekek meg azért voltak rosszak, mert érezték és hallották az állandó ordítást. Nem engedtem magamhoz közel, nem tudtam már megpuszilni sem. 2005-ben felvettek egy áruházba dolgozni, tudtam, ha nem megyek el dolgozni, teljesen bekattanok. Csak úgy ment bele, ha visszatérek hozzá. Megpróbálok kedves lenni vele, és magamhoz engedem. Bele mentem, szóban, de hazudtam. 1 hét normális volt, 3 hét ordítás. Nagyon ritkán engedtem magamhoz, undorodtam tőle. Ez pedig még jobban felszínre hozta a féltékenységét, minden voltam, csak tisztességes nem. Pontosan kellett haza érnem, késni nem volt szabad.

Januártól nyugdíjas lett, így még több ideje volt az ellenőrzésre. Képes volt belém táplálni azt az érzést, hogy ha hozzá szólok egy fiúhoz vagy egy férfihoz, bűnt követek el. Így a munkahelyemen, én voltam a kuka. Nem festhettem magam, mert biztos tetszeni akarok valakinek. Letettem a jogosítványt, azért, hogy estin elvégezzem a gimnáziumot. Eljutottam oda, hogy nem akartam haza menni, csak ezzel a gyerekeimmel toltam ki. Amikor iskolába jártam reggel 4-kor keltem és este 9-re értem haza. A munkámat jól végeztem, ezért előbbre léptem, többet kerestem, de több munkával. A munkahelyemen senki nem tudta, mi vár otthon, senkinek nem meséltem az életemről. A munkahelyi bulikra nem jártam, mert biztos meg akarnának dugni. Mert ha vele nem fekszem le, biztos mással igen.

Minden házi munkát én végeztem, Ő azért nem csinált semmit, mert akkor teljesen elnőiesedne. Kineveztek középvezetőnek, ezért három műszakba jártam, és sokat kellett túlórázni. Amikor felajánlották a lehetőséget, elmondtam mivel fog járni, belement, mert többet kerestem vele. Azt ígérte, nem csinál belőle problémát, ha későn érek haza. Persze az első alkalommal már letámadott. A fizetésem minden hónapban eltette, és onnantól kezdve nekem nem volt beleszólásom a kasszába.

2008-ban az idegeim felmondták a szolgálatot, egy reggel nem bírtam felkelni, annyira szédültem, hányingerem és fülzúgásom volt.  Elmentem az orvoshoz, a járásom balra húzott, el kellett mennem kivizsgálásokra, egyedül mentem, pedig rosszul voltam. Kivizsgáltak, CT is volt, végül kiderítették idegi alapon volt, kaptam nyugtatót, vérnyomáscsökkentőt, mert a vérnyomásom is magas volt. Nem tudtam felkelni az ágyból, de akkor is meg kellett csinálnom az ebédet, mert a családnak minden nap meleg étel járt. A munkám révén el kellett járnom más áruházba is dolgozni, amit nagyon nem szeretett és nem tudta elviselni sem. Egy alkalommal kötelező lett volna, egy divatbemutatón részt vennem. Szerinte egy családos anya, nem mehet el egy ilyen helyre, és főleg azért, mert este 11 után értem volna haza. Nem mentem el, mert akkor egy büdös k... lettem volna, ezért a munkahelyemen hazudtam. Amikor éjszakás voltam, akkor azzal voltam meggyanúsítva, hogy biztos történt köztünk valami a fiú munkatársammal.

Ebben a pokolban éltem, az önbecsülésem, az önbizalmam a béka feneke alatt volt. Értéktelennek éreztem magam, mintha semmire nem lennék képes nélküle. A gyerekek ebben a pokolban nevelkedtek, egyedül én rajtam múlt, mennyi időre tudom őket kiszabadítani. Minden hónapban én és a gyerekek elmentünk vásárolni, ez volt a mi szabadnapunk. Nem sok, de akkor jól éreztük magunkat. Egyszer 52 órát voltam ébren, mert nem ment el a kis fiúnkkal kirándulni, mert akkor volt az olimpiai megnyitó, s azt nem lehetett kihagyni. Csütörtökön elmentem éjszakára dolgozni, péntek reggel kirándulni, este vissza dolgozni és szombaton mentem haza. Szerinte neki ezt meg kellett bocsájtani, mert ki tudja mennyi megnyitót fog még látni. Azóta már többször megnézhette, de nem számít már. Igazából a 2010-es év események sorozata juttatott oda, hogy megtegyem a legnehezebb lépést, s elhagyjam.

A következő alkalommal elmesélem, az utolsó együtt töltött félévünk eseményeit. Remélem azt is elolvassátok.

Sziasztok!