A második házasságom-negyedik rész

Sziasztok!

Finishbe érkeztünk, ezt a fél évet pontosan leírom, hogy tudjátok miért tettem, azt, amit. 2010 ugyanúgy kezdődött, mint az előző év bejeződött. Minden óévet úgy búcsúztattam, hogy remélem jövőre nem vele leszek. A kisfiamnak ételallergiája van és minden féle más allergia is, elég sok mindenre. Tavasszal az egyik reggel arra ébredtünk, hogy kiütései lettek. Előző nap a barátjánál volt, lehet, hogy valami növényekkel érintkezett. A férjem nem jött el velem a háziorvoshoz a fiunkkal. A háziorvos nem volt a tudás magaslatán, telefonon kért segítséget, hogy mit adjon be neki és mennyit. Kapott injekciót, s haza mehettünk, hogy ha valami változás lenne, menjünk ügyeletre. Amint beléptem a házunk ajtaján elájult a fiunk, rohantunk vele vissza az orvoshoz, most eljött velem, mert nem tudtam egyszerre az ölemben tartani a gyereket és vezetni is. Az orvos megvizsgálta, a vérnyomása lement a injekció hatására.

Haza mentünk és figyeltem nem e terjed jobban a kiütés, mert a bajt is okozhat. Terjedt és már az arca is tele volt. A kezelőorvosát felhívtam, aki javasolta sürgősen vigyük elhozzá, de azt nem tudtuk megoldani, mert nem volt elég pénzünk benzinre. Javasolta, vigyük el az ügyeletre és egy bizonyos kúpot kérjünk, ami biztos hatni fog, s egész éjjel figyeljük. A szomszéd városba kellett elvinni, ahová én és a két gyerek ment, mert az apjának fontosabb volt, hogy tovább sörözzön és fesse az ablakot. Alig láttam a könnyeimtől, annyira aggódtam, és nagyon egyedül éreztem magam. Nem értettem meg, hogy teheti ezt a saját gyerekével, vagy velem. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen. Kaptunk kúpot, s azon az éjszakán nem aludtam, figyeltem nem e nehezedik el a légzése. Túlestünk rajta, két nap múlva megszűnt minden tünet. De az én szívemben gyűlölet lett István iránt.

Az anyáknapja katasztrofálisra sikerült. Reggel felkeltem és vártam, hogy a gyerekeim felköszöntsenek, de ez elmaradt, helyette neteztek. István sem szólt nekik, így kezdtem rosszul érezni magam. Emma hívott fel 10 órakor, Ő nem felejtett el, pedig nem biztos, hogy megérdemeltem tőle. Főztem az ebédet és sírtam, hogy senkinek nem jutott eszébe. A második lányomnak 11 óra után jutott eszébe, s rögtön jöttek, hogy köszöntsenek. De én már annyira ideges voltam,hogy azt mondtam, ha eddig nem jutott eszükbe, nem kell már. Ezzel indítottam el a lavinát. István elmondott minden szar alaknak, és anyának. Aztán fogta magát, s elment a kocsmába leinni magát. A gyerekekkel kibékültünk, de az apjuk nem jött haza.

Eltelt 1 óra mire haza tévedett, alig állt a lábán, összeszedett egy táskányi ruháját, hogy elköltözik, nem akar egy ilyen szívtelen nővel élni. Elment, de nem sokára visszajött olyan részegen, hogy alig bírt leülni az asztalhoz. Kiment a fürdőszobába, de nem jött ki. A kisfiam szaladt ki sírva, hogy az apja meghalt, mert ott fekszik a földön. Nem bírt felkelni, a szomszédot kellett áthívnom, hogy segítsen bevinni az ágyba. A lányom nemmert bemenni a szobába, mert félt az apjától. Pár óra alvás után behívott, hogy beszélni akar velem. Megmagyarázta miért ivott, miattam. Mert én már nem szeretem őt, és ezzel akarta felhívni magára a figyelmemet, hogy visszatérjek hozzá. Ahogy ezeket a szavakat kiadta utáltam és gyűlöltem. Képes még ezt is rám verni, s nem azon elgondolkozni, vajon miért nem szeretem. Amikor már nem voltam vele, a gyerekeknek azt akarta bemesélni, Ő csak eljátszotta, hogy részeg, de nem volt az.

Másnap elmentem vizsgázni, de tudtam ennek véget kell vetnem. A vizsgák után bankettünk volt, ahová kocsival mentem az osztálytársammal, este 11-re értem haza, ébren várt. Hol voltam, ne mondjam, hogy ennyi ideig tartott stb. Pár nap múlva küldtek képeket a buliról, de én nem mutattam meg neki, mert először én akartam meg nézni. Volt okom rá. 16 évnyi hűségem utána a banketten az egyik férfi tanár mellett ültem és beszélgettem vele. Ami persze másnak nem bűn, mert más nem történt, de a férjemnek az lett volna. Másnap képes volt elmenni az osztálytársamhoz, és követelte mutassa meg a képeket és számon kérte tőle hol voltunk olyan sokáig, vagy elmentem e valahová a buli ideje alatt. Szegény a munkahelyemen hívott fel mi történt. Borzalmasan éreztem magam, mert tudtam semmi rosszat nem tettem, de mégis bűnös voltam.

A munkahelyemen elkezdtem beszélgetni a fiúkkal, mert már tudtam, hogy ennek az embernek nem tartozom semmivel. Elengedtem őt magamból, mert nem érdemelte meg a hűségemet, és a türelmemet. Eldöntöttem, vége, nem tudom, hogy csinálom, de nem akartam vele egy fedél alatt élni. Ha maradok, öngyilkos lettem volna.  Egyszer a gyerekek elmentek biciklizni, és egyszer csak a kisfiam rohan haza, hogy egy nagy, kutya van az úton és nem tud haza jönni a lányunk. Én mentem megmenteni a gyereket, nem az apja, ő éppen a sörével volt elfoglalva. Nem tudom mi lett volna, ha az a kutya megtámad minket, vagy csak engem. Nem érdekelt, nekem nem lehetett hezitálnom.

Június végén elmondtam neki, nincs tovább, oldjuk meg, menjen el máshová lakni. Megint előadta, hogy Ő milyen jó volt hozzám, és én tönkre tettem, és mert megöregedett azért hagyom el Őt. Azt mondtam, azért akarok válni, mert én még szeretnék élni, mert a börtönnél is rosszabb volt az életem. Hozzá öregedtem szó szerint, 39 éves voltam, de 10 évvel öregebbnek néztem ki. Nem mentünk sehová, állandóan otthon voltunk, nem lehettek barátaim, de a gyerekeknek sem. Azt mondta, oké elmegy,keres egy albérletet, de 2 hét múlva is még mindig ott volt. Akkor mégegyszer közöltem vele a tényeket, akkor döbbent rá, hogy komolyan gondoltam. Közöltem vele, ha Ő nem megy el, akkor én fogok. Nem hitte el, hogy megteszem.

A barátnőm egyik ismerőse szokott kiadni albérletbe egy külön bejáratú lakrészt, megkérdezte, s miután megnéztem kivettem. István úgy csinált, mintha öngyilkos akarna lenni, de persze ahhoz túl gyenge jellemű ember. Persze megint volt valaki, aki befolyásolt a döntésemben, sőt biztos van valakim. Nem tudtam mit tegyek, a gyerekeket nem tudtam magammal vinni, nem azért, mert az 1 szobában nem fértünk volna el. Azért, mert a lányom akkor kezdte a nyolcadikat, a fiam akkor ment ötödikbe, nem tudtam volna vigyázni rájuk, mert 3 műszakban dolgoztam. Úgy gondoltam, nagyobb fájdalmat okozok, ha kiszakítom őket a megszokott környezetükből. Ráadásul a bejelentésem után a fiam elfordult tőlem és az apjába kapaszkodott, a lányom viszont mellém állt.

Nem lehetett felfogni józan ésszel, hogy elhagyom a gyerekeimet, de azt tudtam, hogy nem messze leszek tőlük, és ha kell, ott vagyok. Biztos hibáztam, elkellett volna vinnem magammal őket, és inkább hagyni, hogy egyedül legyenek egy idegen városba. Nem így tettem. A férjem onnantól kezdve, már gyűlölt engem, mert elvettem az életét, s megsértettem az egóját. A gyerekek jártak a legrosszabbul, abban reménykedtem, hogy az apjuk mindent megtesz azért, hogy feltudják dolgozni. Persze nem így történt, inkább szidott állandóan. Az elején lementem többször is, hogy segítsek nekik, de olyankor mindig veszekedés lett belőle, évekig nem tudtunk beszélni ordítás nélkül.

A gyerekek jöttek hozzám, de azt a kényelmet nem tudtam biztosítani nekik, ami otthon volt. Nem volt számítógépem, s a tv sem volt olyan, mint otthon, ráadásul csupán a ruháimat vihettem magammal. Ezt a hiányosságot nem egyszer megkaptam a gyerekektől. Mindenki szemében én voltam a rossz, elitélendő anya, aki elhagyta a családját. De a kiváltó okokat senki nem tudta. Amikor a gyerekek velem voltak, megpróbáltam kibékíteni őket, kisebb nagyobb sikerrel sikerült. Másként is lehetett volna, ha mondjuk elment volna a házból, vagy normális emberi módon tudtunk volna elválni. Válóper még nem volt, nincs rá pénzem.

Senkit nem utálok úgy, mint a férjemet. S nem azért, mert tönkre tette az életem, hanem azért, mert miatta kellett elhagynom a gyerekeim. A lányom egy évre rá, hozzám költözött, a fiammal lassan javul a kapcsolatom. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor el kellett hagynom a házat, s vele a gyerekeimet. Vezekeltem érte, de biztos hosszú az út, hogy megbocsájtást nyerjek. Emma állt mellém, mert Ő nagyon örült, hogy elhagytam a férjem. A gyerekekről is fogok írni a későbbiekben.

Előtte szeretném megosztani azokat a mondatokat, megjegyzéseket és sértéseket, amiket az évek alatt a fejemhez kaptam.

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Sziasztok!